Translate

2013. december 14., szombat

„Örüljetek! Az Úr közel van.”1



 
A év advent 3. vasárnapja
Szombathely – Kálvária 2013. 12. 15.

A liturgia a mai vasárnapot, advent 3. vasárnapját az öröm vasárnapjának mondja. Ennek külső jelei: a rózsaszínű 3. gyertya meggyújtása az adventi koszorún. Ha van a templom liturgikus ruhatárában rózsaszín miseruha,akkor azt felveheti a miséző pap. Az öröm hangjai csendülnek fel az énekekben. Bár Jézus az általa átadott isteni üzenetet „örömhír” –nek nevezi, mintha mégse lelnénk benne sok „örömre”, vagy ha úgy tetszik humorra, amely az emberi élet fontos része. Csupa komoly tanítás, meggondolandó életszabályok, komorság, gyász, kereszthalál, vészjósló jövendölések stb. Hol van itt az öröm, a humor, a derű?

Czakó Gábor napjaink közismert, a keresztény értékrend alapján álló írójának feltette egyszer egy riporter a kérdést[2]: „A bibliát olyan komoly dolognak tartják, amivel kapcsolatban a humor szó semmiképpen nem jut az eszükbe. Ön mikor látta meg először a Szentírásban a humort?” A kérdéssel nyilván utalt Czakó Gábor korábbi e tárgyú írásaira. Válasza meglepő volt. „A Szentírás humorát nem magamtól ismertem föl. Hamvas Bélánál olvastam vagy húsz éve, aki azt írta, hogy „az Evangélium tündöklő fehér humor.” Erről majd talán más alkalommal fogok beszélni, hogy most inkább vizsgáljuk a mai vasárnap „öröm üzenetét”.

A szentmise kezdő éneke, amelyet nem szoktunk felolvasni, helyette népéneket énekelünk, Szent Pál apostolt idézi, aki felszólít
„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. … Az Úr közel van.”[3] Ennek a felszólításnak az első szaváról „örüljetek”, kapta a mai vasárnap is a nevét, az öröm vasárnapja.

Vajon lehet örömre felszólítani, mintegy „parancsra” örülni? Nem igazán, de a páli felszólítás alkalom lehet, hogy az egyház felhívja a figyelmet az igazi örömre.

Mondja nekem valaki, csak úgy beszéd közben: Atya, megkezdődött a karácsonyi őrület. Egy anyuka oda nyilatkozott, hogy idézem „egyre idegesebb vagyok, ez sincs meg, az sincs meg. Még nem mindenkinek van meg ajándéka. Meg a szent este vacsorájának alapanyát is be kellene szerezni. Hírekben azt hallom, hogy ennyi, meg annyi milliárdot költenek az idén a magyarok karácsonyra… az idén többet, mint tavaly… mert, hogy szentestére együtt kell lenni, a karácsonyi hangulat minden kellékének.

Ebben csak vásárlássá süllyedt, az ünnep lényegétől fényévnyire lévő hajrában csendesen megszólal az egyház. Ember! Annak örülj, hogy megszületett Jézus, a mennyei Atya nagy ajándéka, aki megtanított emberségre, tisztességre, becsületre és meghívott odaátra…
Hogyan is írta Szent Pál Filippieknek? Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. … Az Úr közel van. És mennyire igaza van.

Pál apostol levelének címzettjei, ahol ezt a mondatot leírta, a Filippibeli hívek.  Itt alapította Szent Európa földjén az első keresztény közösséget.[4] A városnak akkor központi fekvése volt, a mai Észak-Görögországban, az egykori fontos római kereskedelmi és hadiút, a Via Egnatia mentén. Ebben a levélben az alapító atya büszkeségével beszél a közösséghez, és gyakran társítja velük az "öröm" és "örvendező" szavakat.

Pedig ez a közösség bonyolult körülmények között élt. A kis keresztény közösségben különböző hatások okán megbomlott a harmónia, mindenféle civakodások keserítik meg az életüket.[5] Pál nem hordja le őket a sárga földig, hanem felszólítja a pogány tengerben lévő kis keresztény közösséget, Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. … Az Úr közel van.

Úgy látszik nincs új a nap alatt. Csak akkor kommunikációs zűrzavarnak hívták, most meg vásárlási őrületnek. Anyaszentegyházunk nagyon bölcsen, nem a helyzetet kárhoztatja, hanem elénk teszi a mai ezt a szentírási üzenetet, mint támpontot és kapaszkodót „az Úr közel van.”

Abban az időben az úr szónak más értelme volt. Nagybetűvel írták, mert a görög Küriosz, az Istent magát jelentette. Ebben az értelemben, az Isten közel van. Közel van, mert elérkezettnek látta az időt, hogy belépjen a tér – idő keretbe szorított anyagi világba. Ez a belépés egyszer már megtörtént, amikor „az Ige testé lett”, csakhogy ennek a testé levésnek és kisbabaként való megszületésének az ünnepe nem csupán a múlt felidézése, hanem egy nagy lehetőség találkozni az Úrral.

Sajnos ebben a karácsony előtti hajrában ez a találkozás elsikkad, mert kiszorította a vásárlás, az ajándékozás eltorzult szokása.

Milyen érdekes. Azt gondolhatná az ember, hogy ez mindig így volt. Egyáltalán nem. A karácsonyi ajándékozás gyökerei a negyedik századig nyúlnak vissza, amikor a gyermekek Szent Miklós püspökre emlékezve ajándékot kaptak. Karácsonyi ajándékozásról évszázadokon keresztül szó sem volt. Érdekes nyom a múltban kutató számára, hogy a 13. században francia apácák kezdtek el ajándékokat osztani a szegényeknek a téli napforduló idején, Szent Miklós napján.

Az 17. században még társadalmi osztálykülönbségek alapján ajándékoztak. Általában a szegények tették tiszteletüket a gazdag családoknál és vittek nekik kisebb ajándékokat, cserébe a gazdagok alkalmanként karácsonyi mulatságokat szerveztek a népeknek.

A karácsonyfa állítás és valamiféle ajándékozás a 19. század elején kezdődött. Szó sem volt drága ajándékokról. Egészen egyszerű dolgokat adtak, gyümölcsöket, apró játékokat. Nem is csomagolták be őket, csak szimplán átadták, vagy felakasztották a karácsonyfára, miután a fa feldíszítése, a karácsonyi dekoráció is kezdett népszerűvé válni.  

A családon belüli ajándékozás kultusza csak később, az 1800-as évek vége felé alakult ki. A karácsonyi ajándékok így a szülők gesztusává váltak gyermekeik felé. A komolyabb ajándékvásárok főként gazdasági nyomásra, az ipari forradalom elindulása idején kezdődtek el. Egyrészt azért, hogy a megtermelt árut a kereskedők eladják, másrészt hogy túllendítsék az embereket a “nagy depresszión”, amelyet a nyomor okozott.

Napjainkban már minden évben rekordokat dönt a karácsonyi ajándékok körüli vásárlási őrület. Sok család kezd viszont takarékosabban gondolkodni, és inkább fordul a meghitt, nyugodt családi légkör megteremtése felé, mintsem, hogy a vásárokban, plázákban rója a köröket karácsonyi ajándékok után kutatva.

Vigyázat, nem az ajándékozás ellen beszelek. Az ajándékozás fontos eleme a karácsonynak. Csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy az ajándékozás nem önállósíthatja magát a karácsony misztériumának egészében, hanem maradjon meg annak, ami. Résznek, karácsony egy elemének.

Karácsonyra készülve jó lenne már most megtapasztalni az örömet.
Az együtt készülődés és az örömszerzés örömét. Mert boldog az, aki tud adni. Őszintén, szívből, szeretettel. Boldog az, aki képes örülni minden apró ajándéknak. Boldog az, aki meglátja a másikban a jót. Boldog az, aki a kicsi szépet, a kicsi örömet is észre tudja venni.

Ide pedig tiszta szem kell, amelyik meglátja a dolgokban és az élethelyzetekben a lényeget. Nem az idegeket feldaráló karácsonyi hajrát, hanem a csendes belső jó érzést: az Úr közel van. Hozzád akar jönni. Már egészen közel van! Kopogtat a szívek ajtaján. Miért? Megmondta ezt nagyon világosan, tisztán és egyértelműen a Mester: „hogy örömötök teljes legyen”[6] 

Örömre hív ma bennünket Jézus, adventi örömre, a készülődés örömére.
Hogy ez sikerüljön, kinek – kinek, mindenkinek magának kell eldönteni, hogy hova teszi a hangsúlyokat. Egyszerűen, azért mert az Úr közel van, és találkozni akar veled a meghitt ünnepi órában, karácsonykor.

Záró gondolatként szeretném, Túrmezei Erzsébet Jön a megváltó c. versének gondolatait mindenkinek a szíve közepébe tenni.

 JÖN A MEGVÁLTÓ!
Túrmezei Erzsébet verse

Jön a Megváltó,
meleggel, fénnyel
tölti be házunk!
Csak jól vigyázzunk,
hogy észrevétlen
el ne haladjon,
s itt ne maradjunk
mi a sötétben!

Szép karácsonyfa
nem elég nékem.
Nem elég semmi.
Jön a Megváltó:
Őt magát vágyom
szívembe venni.
Olyan lesz akkor,
mintha minden nap
karácsony lenne!

Puha jászolként
vár a szívem rád:
Végy, Uram Jézus
lakozást benne!

okéatya



[1] Fil 4,4
[2]http://www.hitvallas.hu/index.php?t=r&r=6&c=473
[3] Fil 4,4
[4] V.ö. ApCsel 16,11-40
[5]  http://mek.oszk.hu/00100/00188/html/8pal.htm#A%20FILIPPIEKNEK%20%C3%8DRT%20LEV%C3%89L
[6] Jn 16,24

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum