2013 HÚSVÉT
4. VASÁRNAPJA
„AZ ATYA
ÉS ÉN EGY VAGYUNK”
Húsvét 6 vasárnapjának
evangéliumai bevezetnek bennünket a Isten misztériumába. A feltámadt Krisztus,
már nem itt, a tér – idő, az elmúlás világában él, hanem odaát, ahol „helyet készít nekünk” Amíg húsvét három
vasárnapján a feltámadt Krisztussal találkoztunk, a negyedik, ötödik és hatodik
vasárnapon János evangélista a természetfeletti világ titkaiban kalauzol
bennünket.
A mai
evangélium egy eseménynek a közepe, amelynek központi üzenete „én és az Atya egy vagyunk.”[1].
Jézust a
jeruzsálemi templom un. Salamon csarnokában próbálják sarokba szorítani a
kérdéssel. „Ha te vagy a Messiás, mondd
meg nekünk nyíltan”[2]
Úgy tűnik,
mintha Jézus megkerülné a választ, amikor így kezdi „mondtam már nektek - felelte Jézus -, de nem hiszitek”, „mert nem vagytok juhaim közül valók.”[3]
Ezután, és itt kezdődik a mai evangélium, kijelenti, hogy, „a juhaim hallgatnak szavamra[4],
ami, a korabeli hallgatóságnak azt jelentette, mintha azt mondta volna,
igen, én vagyok a Messiás.
Izrael népe
ui. szívesen hasonlította magát történelme folyamán Isten nyájához, akinek a
pásztora a mindenható, mint a mai szentmise zsoltárában is elhangzott „az ő népe s az ő legelőjének nyája vagyunk”[5]
Ezt a nyájat Izrael királyai közül számosan kizsákmányolták, rosszul
vezették. A nép hite szerint a Messiás lesz majd az, aki ezt a nyájat, a nyáj
érdekeit figyelembe véve Istenhez vezeti, sőt feláldozza magát érte. Jézus,
hogy igazolja ő a megígért pásztor és messiás, kölcsönzi korának kép és
fogalomtárából a nyáj és a pásztor képét, amelyet magára alkalmaz.
Jézus még
messzebbre megy, amikor azt mondja. „örök
életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki.”[6] Nagyon merész
kijelentés! Mert ki tud „örök életet” adni? Egyedül az, akit a zsidók
örökkévalónak neveztek. Az ószövetségi szentírásban olvassuk „lássátok végre, hogy… nincs más Isten rajtam
kívül! Ölök és életre keltek, Lesújtok és gyógyítok”.[7]
Másút pedig „szentek mind a kezedben vannak”[8]
Bizonyára
erre utalt Jézus, amikor azt mondta „Atyám kezéből nem ragadhat ki senki
semmit”.[9]
Egy szintre helyezi
„Atyám kezéből” és az „én kezemből”. Ennek a ténynek, mintegy
világos megfogalmazásaként kinyilvánítja, mivel „az Atya és én egy vagyunk”.
Ebben a
mondatban benne van a válasz a feltett kérdésre. Igen, én vagyok a messiás, aki
egyenlő az Istennel. Ez a mondat viszont nem volt elfogadható a hallgatóság
részéről, mivel messze nem volt összeilleszthető a zsidó ember napi
hitvallásával, a shema Izrellel, „Halld,
Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!”[10].
Világosan
ki is mondták „ember létedre Istenné
teszed magadat.”[11] .” Ezért ”a zsidók újra köveket ragadtak, s meg
akarták kövezni”. Értelmiségi hallgatósága Jézus szavait Istenkáromlásnak
minősítette.
A vita
pedig tovább gyűrűzött az egyház életében.
Az idén van
1700 éve annak, hogy 313-ban Nagy Konstantin császár kiadta az un. milánói
ediktumáig, amely a keresztényeknek végre szabad vallásgyakorlatot adott a
római birodalomban. Addig az egyház örült, hogy létezett. Ám ezt követően
kezdtek lábra kapni a biblia téves értelmezései, amelyek meglepő gyorsasággal
terjedtek. Aztán kihaltak, újabbak keletkeztek és keletkeznek még napjainkban
is.
A katolikus
egyház azért hívott össze zsinatokat, hogy többek között ezen a téren is rendet
tegyenek, és megfogalmazzák a szentírás helyes értelmezését.
Jézus
világosan megmondta „én és az Atya egy
vagyunk”. Amikor egy alkalommal Fülöp kérte őt „mutasd meg nekünk az Atyát”[12]
ő így válaszolt „Fülöp, aki engem lát,
látja az Atyát is”. Ennek ellenére a negyedik században elterjedt, szinte
az akkori egész egyházat behálózó eretnekség, amelynek szülőatyja egy Árius
nevű alexandriai pap, s amelyet róla elnevezve arianizmus névvel jelöl az
utókor. Egyik művében ezt írta:
„A Fiú (Jézus),… lényege nem egyenlő
az Atyával, hanem attól egészen különböző”
A katolikus
egyház értelmezése szerint Krisztus teremtetlen, homoousia: egylényű az Atyával,
míg Árius tanítása szerint Krisztus teremtett lény, homoiousia: hasonló az
Atyához. Madách Imre az ember tragédiájában, a hetedik színben, a negyedik
polgár szájába adja a kérdést: „Mondd,
mit hiszesz, a Homousiont, vagy Homoiusiont?”
A IV.
században itt Savariában is ariánus hitet valló keresztények éltek.
Sulpicius
Severus történésznek, Szent Márton kortársának a Szent Márton élete c. művében
olvassuk:
„… lelki vágyának és szándékának
megfelelően visszatért Savariába és megszabadította anyját a pogányság
tévedésétől, de apja megmaradt a rosszban… Ariánus tévtanírása ezekben az
években az egész földkerekségen elterjedt… A papok eretneksége ellen szinte
egyedül Márton küzdött igen határozottan, és emiatt sok bántalom érte:
nyilvánosan megvesszőzték, majd végül a Savariából is kiűzték”.[13]
Szombathelyen,
a Szent István parkban, a Via Sancti Martini, Szent Márton útja 2. állomásaként
a római kori színház helyén, Koller László alkotása Szent Quirinus halálos
ítéletét és Mártont az eretnekek megvesszőzik, és elűzik, Savariából eseményt mutatja
be.
A
hitvitának végül a 325-ben összehívott niceai zsinat vetett véget. A jelen lévő
püspökök elsöprő többséggel szavazták meg azt a hitvallást, amelyben kimondták,
ahogyan azt ma is imádkozzuk
„Hiszek az egy Úrban,
Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától
született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos
Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem
teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett.”
A
Szentháromságról és Krisztus istenemberi természetéről szóló tanítás hitünk és
keresztény életűnk alapja. Minden torzítás, ami e tekintetben a századok
folyamán jelentkezett, következményeiben az egész hitrendszert, az erkölcsi és
szertartási életet is fenyegette. Ezért az Egyház különös gonddal lépett föl
minden ilyen tévedéssel szemben, s újból és újból kifejtette az igaz hitet.
Az Apostoli
Hitvallást a niceai (325) és konstantinápolyi (381) zsinatokon bővítették ki az
ősi hit részletesebb kifejtésével. A Hiszekegy szövegének segítségével még
jobban behatolhatunk Isten titkaiba. A kinyilatkoztatás értelmezése a katolikus
egyház tanító hivatalának feladata. A katolikus egyház tantó hivatala a pápa és
a püspökök testülete, amennyiben ők a krisztusi kinyilatkoztatás hivatalos
őrzői, magyarázói és védelmezői abban az értelemben, amit Jézus az utolsó
vacsorán mondott elküldöm nektek az Igazság Lelkét, aki „amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes
igazságra”.[14]
okéatya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése