ADVENT 2. VASÁRNAPJA 2017
Szombathely-Kálvária 2017. december
9-10.
Advent
első vasárnapjának a témája volt, hogy milyentényezők
eredményeznek hosszú, egészséges és boldog életet. Tettem ezt azért, hogy
rávilágítsak arra a tényre, hogy az Isten boldogságra teremtett bennünket,
nemcsak odaát a túlvilágon, hanem itt a földi világban is. Ezt a boldogságot
keressük egész életünkben. Aminek szomorú eredménye, hogy bizony sokszor csak
illúziókat kergetünk, afféle délibábokat. Amikor azt hisszük, hogy markunkban
tartjuk a boldogság kék madarát, már el is illant, mint a buborék.
Ismertettem
az amerikai Howard egyetem, mintegy 80 éve tartó kutatás programját, aminek a
végeredménye: a jó emberi kapcsolatok
tartanak hosszan és egészségesen életben, és ezek késleltetik a szellemi és
fizikai leépülést. Ugyanakkor jobb előre jelzői a hosszú és boldog életnek,
mint mondjuk pénz, a hírnév, a társadalmi pozíciók, IQ-szint vagy akár a gének.
Tettem
ezt nemcsak azért, hogy más optikából próbáljam elmélyíteni advent titkát
mindazokkal, akik itt a Kálvária templomban építik a jó Istennel való
kapcsolatukat. De én a magam számára is fontosnak tartom, hogy teljes értékű
életet éljek. Sokan megkérdezik tőlem, hogy minek köszönhetem szellemi, fizikai
frissességemet 8 évtized után? Mindig azt szoktam mondani, mert jóban vagyok
önmagammal, a környezettemmel és a jó Istennel. És lám, ezt most a tudományos
kutatás visszaigazolta.
Advent
első hetének hétköznapjain, a hajnali miséken, az ötperces prédikációkban az
önmagunkkal való kapcsolat mindössze négy alapelemét érintettem: fogadd el,
fejleszd, figyeld és fegyelmezd önmagadat. A visszajelzésekből tudom, hogy ezek
a gondolatok többeknek fogódzót adtak.
Advent
második hetének hajnali miséin az egészséges, kiegyensúlyozott és ezért boldog
emberi életnek egy másik dimenziójáról az embertársi kapcsolatokról lesz szó. Amit
ma elmondok, ennek a felvezetője kíván lenni.
Az
ember négy oldalról meghatározott, mert biológiai, pszichés, szociális, lény,
aki nyitott a természetfelettire.
Mint biológiai
lény, táplálkozik, pihen, élethez szükséges javak előállítását végzi, utódról
gondoskodik stb. Mint pszichológiai lény, érzelmi, értelmi, akarati működése
van. Mint szociális (társas) lényt a kis és nagy közösségek (család, iskola,
munkahely stb.) jellemzik. Mint a természetfelettire nyitott lény pedog építi a
maga Istenkapcsolatát, amely végül az emberlét kiteljesedése, beérése lesz.
Ennek a
hétnek hajnali miséin, az ötpercesekben, az embertársi kapcsolat egészséges
megélésével szeretném közelebb hozni, hogy más dimenzióban is megértsük
karácsony titkát.
Az
ember szoros kölcsönhatásban él környezetével, az őt körülvevő társadalmi és
természeti környezettel. A létfenntartáshoz szükséges anyagok és ingerek
felvétele és feldolgozása folyamatos bennünk. A szervezet folyamatosan
alkalmazkodik, ami az életben maradáshoz elengedhetetlen.
Az
ember teremtése okán társas lény, aki a másik emberrel való közösségben érzi
jól magát, teljesedik ki élete. Gyönyörűen fogalmazza meg József Attila a Nem
én kiáltok című versében „hiába fürösztöd
önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”
Az
ember közösségi mintára teremtett lény. A teremtés 6. napján mondta az úr „Teremtsünk embert képmásunkra”.[1]
Az Isten nagy könyvének, a bibliának titkait felderítő szaktudósok fogalmazták
meg, hogy az Istennek a többes száma, „teremtsünk”
nem felséges többes, hanem ennél sokkal több. Jelesül az, hogy Isten maga is
közösség, aki az isteni közösség mintájára teremtette meg a közösségi embert.
Az Isten azért boldog, mert közössé, ahol egyik isteni személy sem tart meg
magának semmit, hanem mindent átad a másiknak, és mindent megkap a másiktól.
„Mindent átadott nekem Atyám”[2] Sőt „minden, ami Atyámé, az az enyém”[3], mondta
Jézus. De ő is
mindent átadott az atyának, amikor kimondta „ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem, ahogyan te”[4].
A Szentlélekre pedig azt mondta „az
enyémből kapja, amit kijelent nektek”. Így az Isten mintájára teremtett
ember is csak a közösségben lehet boldog, teljesedhet ki, bontakoztathatja ki
értékeit.
A
bibliában az olvassuk, hogy az Isten olyan embert teremtett, aki férfi és nő. Idézem:
„Nem jó az embernek egyedül lennie.
Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő… Ezért az Úristen álmot bocsátott az
emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal
töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az
asszonyt, és az emberhez vezette.” [5]
Mély
értelme van a bordából teremtés jelképes cselekedetének! Nem a férfi fejéből
vett ki valamit, hogy fölötte uralkodjék, nem a lábából, hogy alacsonyabb rendű
legyen, hanem a szíve tájékáról kivett oldalbordájából alkotta meg az asszonyt,
hogy egyenrangú és hozzá közel álló társa legyen. Hangsúlyozza ezzel, hogy
eltérő tulajdonságaik ellenére mindkét lény azonos értékű, amit szépen fejez ki
a magyar nyelv fele-ség szava: a házasságban élő két ember, két fél, akik
együtt alkotnak egy Egészet.
Ennek a
lényegét kifejező ábrázolását lehet látni, a montreali székesegyház mozaikján. A Teremtő Ádámhoz vezeti Évát, aki
örömmel fogadja társát, feléje lendülnek karjai és így szól: „Ez már csontomból való csont és testemből
való test: asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett”. Az alakok
elhelyezése is kifejező. Kettejük között Krisztus áll, aki egyiket a másiknak
ajándékozza.
A
közösségben való lét már a megtermékenyítéssel kezdődik. Maga a fogamzás is „közösségben”
történik, amikor a női petesejtet megtermékenyíti a férfi ivarsejt. És ez
folytatódik tovább az anyával való közösségben a magzati élettől kezdve egészen
addig, hogy hozzátartozóitól körülvéve elbúcsúzik az ember ettől világtól, hogy
belépjen a megdicsőültek nagy közösségébe.
Chinmoy
indiai filozófus írta „A társadalom
olyan, mint egy család. Ha a család minden tagja tökéletessé válik, akkor a
család békében, fényben és harmóniában úszik. A közösség fejlődése az egyéni
fejlődésből indul ki.”[6]
Az
ember saját maga, a környezete és Isten erőterében bontakozik ki. Éppen ezért
egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a kapcsolatunk emberi környezetünkkel. Az
ember is, mint minden élő szervezetet csak az őt körülvevő környezetben
vizsgálható. Kölcsönhatásban van vele, a létfenntartáshoz szükséges anyagok
ingerek felvétele és leadása folyamatos. A szervezet alkalmazkodása is folyamatos,
az életben maradáshoz elengedhetetlen. – fogalmaz a tudomány.
És a
költő?
„Mint folyó medrében a kövek,
olyanok vagyunk mi, emberek,
színünk: amit a természet adott,
egymástól nyerünk formát,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése